A Vígszínház 150. Egy csók, és más semmi előadására látogattam el a múlt este (2011. október 14-én). A nézőtérre ülve, még a nagy bordó függöny, felgördülése előtt, szinte idegeskedve vártam a kezdést. – Mit fogok én erről az előadásról írni? – kérdezgettem magam. Aztán egy pillanat alatt, megváltozott minden. A nézőtéri lámpák elhalványodtak, és az égig érő függöny, elindult felfelé. A díszlet mögül, egy idegen, öltönyös férfi lépett elő, kezében egy mikrofont tartott. Azt hiszem, itt dőlt el bennem először, hogy nincs mitől tartanom. Hogy mit keresett ő a színpadon? Azon a helyen, ahol percekkel később, az előadás kezdődött? Az úr a nézők felé fordulva, idegesen a szája elé tette a mikrofont, majd remegő hanggal megköszönte, hogy ismét, 150-szerre is, fel tudják húzni a vörös palástot, ezen díszlet előtt. Majd hirtelen eltűnt, és a gyomrom ismét görcsbe fordult. Aztán, ahogy a díszletet megvilágították, és egy komoly, igazi dolgozószoba tárult elém, amelynek ajtaján másodpercek elteltével belépett a Kern András Által alakított ügyvéd, Dr. Sáfrány, Majsai-Nyilas Tünde, azaz Teca kíséretében, hirtelen a darab részévé tudtam válni. Ez elég érdekesen hangozhat… Mégis, hogy megmagyarázzam… úgy éreztem magam, mint… mint mikor egy kisgyerek beles a kulcslyukon, és egy másik szoba lakóinak életével ismerkedik. Szinte fel sem tűnt, hogy az általam látott emberek színészek, valamint, hogy a rájuk ruházott személyiség, csak egy szerep, pont úgy, ahogy minden egyes problémáik, megosztott gondolataik, fájdalmaik, mosolyaik. Talán egy-két perc, de szerintem még annyi sem telt el, az egy-egy hasakat fájdító nevetések között. Hiszen nevettünk. Nevettünk, méghozzá nem is keveset. Még a könnyeim is kicsordult olykor, és az arcom izmai is megmerevedtek a sok mosoly miatt. A tegnap estében, talán csak azt sajnálom nagyon, hogy véget ért. Azt, hogy egyszer csak lezárult egy történet, és megoldásra talált egy probléma, és az idő elteltével, a nézőtéren ülök tapsba, kezdtek. Azt hiszem, ott ébredtem föl, és ott döbbentem rá, hogy csak egy előadást láttam, no de, a kulcslyukon keresztül, aminek köszönhetően, képes voltam elhinni mindent, és mindenkit.

Kívánom minden Kedves Olvasómnak, hogyha egyszer, úgy adódik, azaz a sors időt ad a kikapcsolódásra, el tudjon látogatni a Vígszínház, Egy csók, és más semmi előadására. Hiszen honnan is tudnánk mi, a hétköznapok rohanó emberei, hogy milyen lehet egy pénzéhes, pervágyakban élő ügyvéd élete, egy cselédlány, és gazdájának fia közti szerelme, valamint egy válni vágyó nő problémája.

Jó szórakozást kívánok mindenkinek!